Javasolni szeretném az Erdélyt megjárt túrázóknak, hogy dobjunk össze fejenként 1500 Ft-ot Petya költségeinek pótlására.
Költségei:Telefon ügyintézés Romániába és Romániában.
Előleg átutalás.
Szállás előleg, ami sajnos elveszett 50 Euró. Ez a tévedés
mindenkivel megtörténhetett volna.
Ha 10-en kifizetjük akkor mindenkit egyformán érintenek a költségek.
(BTR fia és Banó nem fizetnek )
Kéem szóljatok hozzá.
Apus írta:
Javasolni szeretném az Erdélyt megjárt túrázóknak, hogy dobjunk össze fejenként 1500 Ft-ot Petya költségeinek pótlására.
Költségei:Telefon ügyintézés Romániába és Romániában.
Előleg átutalás.
Szállás előleg, ami sajnos elveszett 50 Euró. Ez a tévedés
mindenkivel megtörténhetett volna.
Ha 10-en kifizetjük akkor mindenkit egyformán érintenek a költségek.
(BTR fia és Banó nem fizetnek )
Kéem szóljatok hozzá.
Petya Parajdon azt mondta, hogy mivel az általunk neki itthonról előre befizetett (átutalt) előleg nem lett levonva a parajdi szállás árából, tehát mindenki a teljes árat fizette, ezért majd az előlegből rendezi az utolsó napi szállást + a harmonikást, és így kvittek leszünk.
Mivel az utolsó napi szállás mégsem lett rendezve, Petya azt mondta Szanazugban, hogy mindenkinek vissza fogja utalni a 3500.- forintját.
Nem egyszerűbb megoldás, ha Petya az átlalad említett költségek miatt nem utalja vissza nekünk a fejenként 3500.- forintos előleget ?!
Csak egy ötlet ...
Sziasztok Csamók!
Büszkeségtől és sikerélménytől feszülő kebellel jelentem az egész szeretett kompániának, hogy szerencsésen megérkeztünk az erdélyi túráról. A fenekem még kissé sajog, (köszönhetően a helyenkénti útviszonyoknak) de a sok-sok gyönyörű élmény ezért bőségesen kárpótol. Hálás köszönetem Petyának, Apusnak, TRidernek és Banonak a csapat érdekében végzett önzetlen és odaadó munkájukért! A többi résztvevőnek pedig köszönöm, hogy jókedvükkel és kedvességükkel körülvettek engem és Margót, így téve kellemessé ezt a felejthetetlen túrát. Boldogan olvastam a honlapon a tudósításokat és hozzászólásokat. Köszönöm a sok jókívánságot és szurkolást ami végig kísérte az utunkat! Bano! Isssssteniek a képek és a vonatkozó leírások. Remélem, hogy sokszor sikerül még együtt túrázni a csapattal és sokszor páváskodhatunk a fekete kalapunkban! Üdv mindenkinek: collos
Szervusztok túrázók, itthonról drukkolók és kedves ide látogatók!
Úgy látszik, megint én kezdem a sört ... sort !
Előszó :
Őszintén bevallom, még sosem jártam azelőtt Erdélyben. A szüleim jártak ott még csau (kis betűvel) idején Trabanttal, és ódákat zengtek a Békás-szorosról, a Gyilkos-tóról, a gyönyörű tájról és nem utolsó sorban az elnyomás alatt szűkösen élő, a magyarságukhoz és szülőföldjükhöz végsőkig ragaszkodó, kitartó magyarokról. Kisgyerek fejjel (5-6 éves) nem értettem igazán, hogy miért élnek szűkösen ottani honfitársaink, és miért nem egyértelmű dolog az, hogy a magyar az korlátozások nélkül élhet a magyarságával. Az egyik ott megismert családot, a Sólyom családot a szüleim Budapesten vendégül látták egy pár napra. Nekünk gyerekeknek -hogy mégse érkezzenek üres kézzel- körömcsipeszt és néhány szem cukorkát hoztak ajándékba. Még most is emlékszem, hogy milyen szeretettel adták oda nekünk, és valahogy mi is értékeltük azzal a kis eszünkkel, hogy ezt az ajándékot nagyon meg kell becsülni.
Amikor tavaly a CsaMoVáK csapatban felmerült az erdélyi túra ötlete, nekem egyértelmű volt, hogy itt az ideje, hogy végre ellátogassak erre a gyönyörű tájra, és lelkileg megfürödjek az elszakított területen élő magyarok vendégszeretetében.
Az 1. nap
Budapesten a megbeszéltek szerint találkozott a csapat egy része (Petya, Laci bácsi, Kymko2, Almi és felesége Zsuzsi, és jómagam), majd miután Zoli meglepetésszerűen megjelent és utunkra bocsátott bennünket, elindultunk a 4-esen tairusért. Édesanyja kitűnő pogácsával és durbinccsal (jól írtam ?!) fogadott minket, úgyhogy jóóó is finom kalóriával megpakolva indultunk tovább. A miskolci különvonattal is összefutottunk (Apus, Margó és Collosmester), majd némi csókolózás és a füttyszó elhangzása után már tényleg a határ felé vettük az irányt.
Se komoly határellenőrzés, Sche ngen, és már Romániában is voltunk. Nagyváradon kifogtunk egy jó kis dugót, a kamionok között araszoltunk, főttünk a levünkben, de előre nem nagyon sikerült jutni. Az út minősége elég borzalmas volt, meg is ijedtünk többen, hogy ilyen lesz végig Romániában az úthálózat. Fordultunk jobbra, fordultunk balra, majd egyszer csak megállt Petya egy jellegtelen utcában egy teljesen jellegtelen ház előtt, és mi azt hittük, hogy eltévedtünk. Kiderült, hogy ez az a kolesz, ahol az első napi szállásunk lesz. Már itt megfigyelhető volt, hogy a falon lógó Magyarország térkép filctollal szépen ki volt egészítve a földrajzi- és egyéb feliratokkal. Kíváncsi vagyok, hogy egy hazai magyar diák el tudja-e sorolni a térkép előtt állva a kisebb-nagyobb magyar hegységek, hátságok, tájegységek neveit ...
Kipakoltunk, sétáltunk egyet a városban, váltottunk némi helyi fizetőeszközt, nyaltunk egy fagyit (Romániában összességében két negatív tapasztalatom volt : az olykor nagyon rossz utak, és a finom fagyi hiánya). Pista jóvoltából vacsorára kitűnő hurkát-kolbászt-kenyeret ettünk uborkával. A motorokat beállítottuk egy zárt udvarra, azután magunkat is beállítottuk. A kolesz pincéjében volt egy kis titkos büfé (kocsma ?, szórakozóhely?), ahol a helyi magyarok esténként összegyűltek. Gyűltünk mi is a különteremben, borozgattunk, és itt szembesültünk először a "génbank"-kal.
A 2. nap.
A Királyhágón való átkelés gyönyörű látvánnyal fogadott. Útközben azért oldódott a feszültségünk a nagyváradi tapasztalatok után az utak állapotát illetően, ugyanis a főbb utakon szépen lehetett motorozni. Kolozsváron a Mátyás király szobor állványerdővel fogadott. Ráadásul egy helyi rendezvény miatt a téren alig lehetett parkolni (értsd : nem lehetett parkolni), úgyhogy két kör után és némi tanakodás után továbbindultunk.
Tordán megnéztük a sóbányát is. Hosszú folyosón kellett lesétálni, ami a kellemes hűs levegőben kimondottan jól is esett. Futurisztikus alagutakban vezetett az utunk, a falak hullámosak, de márványszerűen simák voltak. Lent a mélyben falépcső vezetett még lejjebb, de annak megmászására senki sem vállalkozott. Egy emeletet mentünk csak le, és olyan látvány fogadott, mint amikor a filmekben a kincsvadászok megpillantják a titkos kincseskamrát. Akkora (asszem 50 méter mély és 70 méter hosszú) üreg tátongott előttünk, hogy tátva maradt a szánk. Leírni az ilyen élményeket lehetetlen. Az alján hangyányi emberkék mászkáltak. Látszott a falakon, ahogy egykor szintenként egyre mélyebbre és mélyebbre bányásztak a sótömzsben. Egy négy lépcsőházas 10 emeletes ház simán elfért volna a föld alatti sóüregben.
Kint a napon pofán vágott minket újra a meleg, úgyhogy gyorsan tovamotoroztunk. Nagyszerű érzés volt, hogy egyre beljebb hatolunk Erdélybe, és csak rójuk a 100 kilométereket, és mégis a feliratok, a városok nevei még mindig magyarul (is) vannak kiírva, az emberek magyarul beszélnek : otthon voltunk. Nem úgy, mint Szlovákiában, ahol a hátár mellett még meg tudjuk érttetni magunkat magyarul, de beljebb már nem nagyon. Nem úgy, mint pl. Los Angelesben, ahol szombatonként összegyűlik 20 magyar, és jól elbeszélgetnek, oszt ennyi. Hanem úgy voltunk otthon, hogy (szerencsére) sok magyar a hétköznapjait éli magyarul, minden román próbálkozás ellenére nem tudták őket annyira elnyomni, hogy ne őrizzék meg a büszkeségüket, az anyanyelvüket és a hagyományaikat.
Parajdra a szállásra megérkezve egy nagyon kedves ember, Ambrus Árpi fogadott bennünket, aki e jelzőt a későbbiekben még inkább kiérdemelte és ott tartózkodásunkat milliónyi kis figyelmességgel, önzetlen szívességgel és segítséggel bearanyozta. Egyből pálinkával kínált bennünket, majd finom vacsorát szolgált fel a megfáradt vándoroknak.
Este a Collos-család egy rögtönzött kis ünnepségre invitálta a társaságot a wigwamjuk teraszára, és megünnepeltük örökifjú kedves felesége születésnapját. Annyira jól sikerült a mulatság, hogy később a helyi harmonikás bácsit is odahívtuk Árpi segítségével, aki órákig húzta nekünk a szebbnél szebb székely és magyar nótákat. Ízes kiejtéssel beszélt és énekelt, végtelen kedvességgel és szeretettel maradt velünk beszélgetni. Az ünnepség kellős közepén futott be Bano, aki ezzel még jobban feldobta a hangulatot.
A 3. nap :
Korondra gurultunk át megnézni a szép népművészeti (néhol kínai) portékákat. Csak nézelődtünk, hogy a túra végén mit vásárolnunk majd. Kymko2 kitalálta (jól tette), hogy minden résztvevő vegyen magának egy egyen-kalapot, amit a túrán mindig viselni fogunk, amikor nem sisak van a fejünkön, és minden CsaMoVáK rendezvényre magunkkal viszünk, amíg szét nem feslik. Ez is emlékeztet majd minket az erdélyi szép emlékekre és az összetartozásra. Viseltük is büszkén ha kellett, ha nem, és az igazat megvallva mindnyájunknak baromi jól áll.
Utána a parajdi sóbánya látogatása következett. Hétvége lévén **** nagy tömeg volt, alig lehetett parkolóhelyet találni, ömlött rólunk a víz, úgyhogy megváltás volt, amikor a busz elindult lefelé a bányába. Ez más volt, mint a tordai, a maga nemében ez is lenyűgöző. Aki látott már a föld alatt egy jókora sóüregben játszóteret, büfét, könyvtárat, templomot, fotokiállítást, ugrálóvárat, elsősegélyhelyet, az biztos nem lepődik meg ezen, de mi meglepődtünk. Szép élmény volt ez is, különösen a felfelé vezető vádli-erősítő sok-sok lépcső.
Az idő elszaladt, és mivel a sós fürdőre és a Medve tóra együtt már nem volt idő, a többség a Medve tó mellett döntött. A fene gondolta, hogy a Medve tavat épp lezárták egy nagy felújítás és építkezés miatt, úgyhogy csak a mögötte lévő jóval kisebb Mogyorósi tóban tudott fürdeni, aki tudott úszni. Ez a tó is sós vizű, de miután 7 méter mély, valóban csak az úszóknak volt ajánlatos megmártózni benne. A gyerkőc is a nyakamba csimpaszkodva jött a vízbe - de legalább kipróbálta.
Este a parajdi kocsmában megkóstoltuk a csapolt csiki sört, amit utána minden este lelkesen fogyasztottunk. Hosszúra sikeredett az ismerkedés a helyi fiatalokkal. Nagyon közvetlenek, kedvesek, barátságosak voltak mind a fiúk, mind a lányok. Egyre csak gyűltek körénk, úgy beszélgettek velünk, mintha régi ismerősök lennénk. Meggyőződésünket a génbank-elmélettel kapcsolatban csak erősítette ez az este : Erdélyben, a magyar lányok génjeiben van tárolva a "magyar kincs", a tiszta, gyönyörű, természetes és egészséges szépség, ami a magyarság felvirágzásának egyik záloga. Gyönyörűek, ízlésesen szépek, adnak magukra, kedvesek, szeretnivalóak.
A 4. nap:
Szent Anna-tó. Odafelé úton csak átutaztunk, mondván, hogy majd visszafelé megnézzük a látnivalókat. A tó előtt 10-15 kilométerrel adta meg magát Collosmester motorjának hűtőventillátora, amit egy rögtönzött szeleléssel kioperált, majd Pista levitte Collost a faluba meghegeszteni a cuccost. Amikor felült mögé, a térde Pista hóna alatt volt, és amikor át akarta fogni a derekát, a karjaival eltakarta Pista szemét. Remélem sikerült a fénykép erről a muris párról Mondták, hogy amíg a szerelés folyik, a többiek nézzék meg a tavat, hogy ne csússzon az egész program. Először tairus biztosította Margónak a társaságot, majd Petya és Apus váltották őt.
A tó és környezete csodálatos. A fényképek talán majd ízelítőt nyújtanak a tiszta kék vízből, a csodálatos, fenyvesekkel borított hegyoldalakból, az ékszerdobozka Szent Anna kápolnából, a süppedős tőzegtalajból, a növények gazdagságából, és az egész miliőből. Egy idő után felérkezett a tóhoz tairus is, majd kisvártatva Kymko2 is.
Collos motorját közben sikerült megjavítani, indultunk is tovább. Az idő ismét elszaladt, ezért a büdös barlang kimaradt, viszont elmentünk Csíksomlyóra. Tiszteletünket tettük a csodás templomban, ahol a Csamó csapat aláírta a vendégkönyvet is. Megnéztük rövid megállókkal a búcsú egyik-másik színhelyét, a Mária-látta vizet adó kutat, majd hazafelé vettük az irányt.
Farkaslakán a Tamási Áron emlékhelyet tekintettük meg, majd szemben ettünk egy hagyományteremtő lángost. Hagyományteremtőt, mert ezentúl mindig megálltunk ott lángosozni.
Este elmaradhatatlan sörözés, hosszan tartó beszélgetés volt.
Az 5. nap :
Elmentünk megnézni a csau által elárasztatott Bözödújfalut. Csípte a szemét az az összetartó, évszázadok óta békességben élő, elrománosíthatatlan sokvallású kis közösség, és ezért hogy-hogy nem, pont oda álmodott meg egy halastavat. Aki többet akar erről tudni, olvassa el a Zsuzsa által belinkelt szívfacsaró történetet.
A tó körül borzalmas, köves-poros út vezetett. A motorok bukdácsoltak és néhol csúszkáltak, mi izzadtunk a göncünkben, és szerintem a motoroknak sem tett jót a túlhevült motorolaj és motorblokk. Az út nem csak a tó körül volt utálatos, hanem ugyanaz az útminőség folytatódott a környező falvak főutcájaként is.
Ezen a túrán Laci bácsi motorja adta meg magát, még szerencse, hogy a helyi kocsma előtt újabb jó szándékú és segítőkész magyarokba botlottunk, akik rögtön segítettek a motor hazaszállításában Parajdra. Ők egy rövidebb, rosszabb, gázlókon át vezető úton mentek, mi pedig némi tanakodás, és a helyiek tanácsai alapján a sok rossz út közül megpróbáltuk a legkevésbé rosszat kiválasztani. No, nem sok sikerrel ...
A kocsma előtt üddögélő emberek a tiszta, felhőtlen eget kémlelve mondogatták a bajszuk alatt, hogy jön az eső, és a vacsoránál már esett is. Számomra rejtély marad, hogy honnan tudták. A kocsmában a srácok is "vigasztaltak" minket, hogy gyakran van úgy, hogy ha elered az eső, egy hétig is esik.
A 6. nap :
Reggel borult égre ébredtünk, és miközben a túra legszebb napjára készülődtünk, néhány esőcsepp aláhullott az égből. Sok esélyt nem láttunk arra, hogy megússzuk szárazon, de titokban reménykedtünk benne. Nem sokat láttunk volna a csodás hegyekből-völgyekből esőben, ködben.
Az indulás után kicsit fázósra vettük a figurát, felugrott ránk egy-egy pulóver, esőruha, zárt kesztyű. A Bucsin tetőn átkelve egyre tisztult az ég, felülemelkedtünk a párás ködön és a félelmeinken az esőt illetően, és hűbammegelve kattintgattuk a fényképezőgépeket.
Gyönyörű szálegyenes fenyvesek, hegycsúcsok és lankák, festői ég, minden ami kell. A Gyilkos-tó is lélegzetelállító volt, de a Békás-szoros többünket megkönnyeztetett. Döbbenten, lélegzetvisszafojtva, lépésben motoroztunk, és miközben sírhatnékom támadt, hogy milyen szép ez a Magyar haza, azt hittem, csak én vagyok ilyen anyámasszony katonája. Aztán amikor megálltunk, Pista is a szemét törölgette, és Bano sem tudta abbahagyni a kurjongatást. (Na tessék, még most is könny szökött a szemembe.)
Visszakúsztunk középtájig, megálltunk, és gyalog jártunk egyet föl és le, ittuk magunkba a félelmetes égig magasodó sziklafalak, hegyi patak fényképekkel megörökíthetetlen lenyűgöző látványát. Most már értem, miről áradoztak a szüleim 35 évvel ezelőtt.
Visszafelé a Libán-hágó járhatónak bizonyult, így arra jöttünk haza.
(tudod-e, hol van a libán hágó ?! : háta és a nyaka között !)
Szép út volt az is, sok helyen botlottunk aszfaltozó munkásokba, akik rendre integettek nekünk.
A "búcsúestet" is ezen az estén tartottunk meg a kocsmában, mondván, hogy úgyis pihenőnap következik.
A 7. nap :
A szabadprogram napja. Ambrussal és Pistával úgy döntöttünk, hogy hárman elindulunk az orrunk után, és pihenés helyett motorozunk még egyet a környéken. Kinga ezúttal mögöttem foglalt helyet.
A kis kör 150 kilométeresre sikeredett, és mondhatom, szép helyeket sikerült útba ejteni. Apró falvak, sudár fenyők között kanyargó szerpentin, frissel aszfaltozott döngetős részek, repülős bukkanó, egy szóval jól éreztük magunkat. Ott álltunk meg, ahol láttunk valamit, szépen kötelékben húztuk a gázt, ettük a fagyit és ittuk a joghurtot. Egy kis faluban (a nevét mindig elfelejtem) a református lelkész megmutatta a templomot, Ambrus és Pista a toronyba és az orgona mellé is felmászott, majd a templommal szemben lévő házukba invitált, ahol az egykori balesetéig tanárnőként dolgozó felesége fogadott minket, egy rakás nyári szünetre gondjaira bízott unokával. A feleség népművészként tevékenykedik, szalmát sző, gobelint készít. Körbevezetett a nagyon szép, múzeumnak is beillő házukban. Megmutatta a munkáit, a szövőszékét, a rokkát, majd kávéval és ásványvízzel kínált minket a teraszon.
Kicsit látszott az arcán a csalódás, amikor megtudta, hogy nem egy rockzenekar tagjai vagyunk. Naja, a fekete bőrcucc, az egységes kalap, a három férfi mellett a csinos nő és a mocik valóban arra engedtek következtetni, hogy egy jó kis banda vagyunk.
Egyébként tényleg jó kis banda vagyunk
Mi még azért tartottunk egy búcsú-búcsúestet, hogy a csiki sörből minél többet tegyünk magunkévá.
A 8. nap :
Kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztük, de LEGalább LEG született. 14 órát ültünk egy s*ggel a motoron, és ezzel beállította mindegyikünk a maga rekordját. A távolság a maga 530 kilométerével nem lett rekord, de kellemesen elfáradtunk. Motorozni indultunk nemde ?
Az első néhány száz kilométeren lazára vettük, sokat pihentünk, gurulgattunk hazafelé. Még egyszer megízleltük Erdély illatát, majd lassan elhagytuk Magyarföldet, és átcsúsztunk vissza Romániába. Itt egyre sivárabb lett a táj, egyre gagyibbak a benzinkutak, és itt már az emberek sem integettek nekünk, hanem köpködtek utánunk.
Úgy esett, hogy végül nem volt mit tenni, úgy voltunk vele, hogy mielőtt ránk esteledik, jussunk ismét hazai földre, essünk át a határon. Petya és Apus kitörpölték, hogy ott kéne aludni, ahol Apus útján, Szanazugban. Így is lett, és bár néhány vargabetűt leírtunk a sötétben, miközben körös-körül erősen villámlott és dörgött az ég, megérkeztünk a kempingbe. A motorjainkkal felvertük az est nyugalmát, amit visszakaptunk a józanságukat sutba vágó kempingező fiataloktól, amikor mi akartunk aludni. Alig hogy kipakoltunk és meghúztuk magunkat a bungalókban, szakadni kezdett az eső. Olyan érzésem volt, mintha a viharnak hasmarsa lett volna, de addig kínlódva és izzadva visszatartotta volna, amíg a CsaMoVáK-ok fedél alá nem kerülnek, majd kiengedett volna mindent, ami belefér.
A 9. nap :
Reggel a kemping sokkal barátságosabb volt, mint éjszaka. Kávé, csomagolás, majd befutott Joci. Meglepett bennünket, meg is kapta a jutalom-kalapot.
Háromfelé szakadt a banda. A miskolciak egyfelé, Almiék is külön utakon, mi pedig Petyával, Pistával, Ambrussal, Laci bácsival és Jocival Törökszentmiklós felé indultunk. Először Laci bácsi búcsúzott, majd tairus intett búcsút, végül egy utolsó érzelmes csók után mindenki hazafelé vette az irányt. Jómagam Pistával az M1-M7 elágazásáig húztuk együtt a gázt, aztán már tényleg egyedül hoztam haza a motort és a rajta ülőket.
Utószó :
Felejthetetlen élményben volt részem. Hálás köszönetem a szervezőnek!!
Sokkal többet kaptam ettől a túrától, mint amit remélni mertem. Még el sem indultunk haza, már többen azon beszéltünk, hogy mikor megyünk vissza. Nem jövőre, előbb. Olyan vegyes érzés volt hazajönni, mint gyerekkoromban a nyaralások után : a felhőtlen szabadság, az élmények tárháza, az emlékeinkbe beégetett "fényképek" velünk jöttek, de most a szürke hétköznapok következnek.
Egy jó időre feltöltődtünk üzemanyaggal azokhoz a bizonyos hétköznapokhoz, de dombon ülő vadászkutya legyek, ha még az idén nem iszom csapolt csiki sört!
Szevasztok Vándorok!
A számítógép (főellenségem) rakoncátlankodása miatt csak most tudtam belépni a lapunkra.
Elolvasva a beszámolókat úgy vélem mindent elmeséltetek.
Btr. részletes beszámolójával,nem is tudnék,de nem is akarok versenyezni.
Viszont minden szavát aláírom,és tudom , koccintunk még a Brizben!
Sokkal de sokkal szegényebb lennék,ha nem élem át e túrát,ezzel a remek csapattal!
Hozzászólások: 1414 Lakóhely: Budapest Regisztrált: 17.05.07
Elküldve: 2008.06.30 19:28
Sziasztok!
Nehéz szavakat találni,nem akarom ismételni magam!
Köszönjük Viktor a nagyszerű beszámolót,köszönjük Apus a
képeket én bizony mind végignéztem!
Minden jót kívánok Nektek!!
Nem egyszerűbb megoldás, ha Petya az átlalad említett költségek miatt nem utalja vissza nekünk a fejenként 3500.- forintos előleget ?!
Csak egy ötlet ...
Hozzászólások: 1414 Lakóhely: Budapest Regisztrált: 17.05.07
Elküldve: 2008.07.06 07:25
Szevasz Bano!
Nagy élvezettel nézegettem a képeket!
Nekem legjobban azok tetszenek amikor "letértél az útról",mikor a természetet és a hozzá oly közel álló embereket mutattad!
Mégegyszer köszönöm,igazi élményben volt részem.
Szokás szerint nagyon jók a képek - a CsaMoVáK Galériába is jut belőlük?
Hogy ne szerepeljenek duplán a képek, törölhetnénk a helyszíni közvetítés mappát és létrehozhatnál most már egy véglegeset, mondjuk naponkénti almappákkal.
Hozzászólások: 1159 Lakóhely: Budapest Regisztrált: 03.01.07
Elküldve: 2008.07.06 08:31
Bocs mindenkitől, de még nincs fent az összes kép, melyek száma 700 körüli lesz.
Hamarosan végzek a "hangos" útibeszámolóval (dalok is lesznek benne azért készül olyan sokáig) és utána ferdítek az itteni galériára is időt.
Letöltöttem Petya képeit is, így már teljes a maszek albumom
Köszönöm mindenkinek, aki a "dokumentáló csoportban" a túrákon kiveszi a részét a fényképezésből, majd fáradozik a képek feltöltésével. És persze köszönet a webmesternek is, amiért felteszi azokat