Egy csiptnyi KRESZ V. Előzés
Írta: cvendel Dátum: 2014 augusztus 07 17:45:00
Előzés:

Járművel az úttesten azonos irányban haladó jármű melletti elhaladás. Párhuzamos közlekedés esetében a különböző forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek egymás melletti elhaladása nem minősül előzésnek.


34. § (1) Előzni abban az esetben szabad, ha
a) az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy - figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre - az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja;
b) az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg;
c) az előzni kívánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett;
d) az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
e) a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.

(2) Az előzési szándékot - ha az előzés irányváltoztatással jár - irányjelzéssel [29. § (2) bek.] jelezni kell.

(3) Az előzést - a (4) és az (5) bekezdésben említett esetet kivéve - balról kell végrehajtani.

(4) Csak jobbról szabad előzni
a) azt a járművet, amely a balra bekanyarodási szándékot irányjelzéssel jelzi és az úttesten a 31. § (1) vagy (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően helyezkedik el;
b) azt a villamost, amely az úttest közepén - egyirányú forgalmú úton az úttest bal oldalán - levő pályán közlekedik.

(5) Jobbról is szabad előzni a figyelmeztető jelzést (villogó sárga fényjelzést) használó járművet, ha a vezető meggyőződött arról, hogy ezzel a többi járművet és a gyalogosokat nem veszélyezteti.

(6) Az előzés végrehajtását a sebesség fokozásával, balra húzódással vagy más módon akadályozni nem szabad.

(7) Lakott területen kívül a nagyméretű, valamint a lassan haladó jármű vezetőjének az úttest szélére húzódással és - a szükséghez képest - lassítással is elő kell segítenie azt, hogy járművét más jármű megelőzhesse.

(8) Tilos előzni:
a) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt;
b) villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik;
c) be nem látható útkanyarulatban, illetőleg bukkanóban, kivéve, ha az úttesten egyirányú forgalom van, vagy záróvonal van felfestve és az előzés annak érintése nélkül végrehajtható;
d) vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt;
e) útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt, kivéve
- ha a forgalmat rendőr vagy fényjelző készülék irányítja és az előzés az úttest menetirány szerinti bal oldalának igénybevételével nem jár,
- ha a jármű főútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét jelzőtábla [16. § (1) bek. u) pont] jelzi.
- körforgalmú úton,
- ha a járművel csak jobbról szabad előzni [(4) bek.].

(9) A (8) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott tilalom nem vonatkozik a kétkerekű motorkerékpárnak, segédmotoros kerékpárnak és kerékpárnak gépjárművel való előzésére.

>>>>> Az előző csipeteket megtalálod a NAVIGÁCIÓ menü, HÍREK almenüjében <<<<<